Ha gyakran kimerültnek érzed magad, szinte egész nap fáradt vagy, akkor lehet, hogy változtatnod kellene az életmódodon!
Napi 30 perc sport rengeteg energiát ad. Igen, jól hallottad! Csak elkezdeni nehéz, de a mozgástól fokozódik a tested vérkeringése, az agy is több oxigént kap, ezért működése javul, fokozódik. A mozgás mellett persze elengedhetetlen, hogy az étkezésedre is jobban odafigyelj. Ne koplalj, egyél rendszeresen, de ne túl sokat, mert a feszülő, teli gyomor is az agytól vesz el vért, energiát. Ezért leszünk álmosak egy kiadós vasárnapi ebéd után is. Igyál minimum 2 liter szénsavmentes ásványvizet! Ha keveset iszol, besűrűsödik a véred, és a benne lévő fontos tápanyagok, valamint az oxigén nem jut megfelelő mennyiségben a fontos helyekre, így például az agyba sem.
Frissítő hatású a chili, és egyéb csípős fűszerek, mert fokozzák a vérkeringést. Emellett fontos, hogy elegendő vasat, B12-, és C-vitamint vigyünk be, így elkerülhetjük a vashiányt. A vashiány is kimerültséghez vezet. A vas felszívódását több dolog is segíti. Ilyen például, ha megfelelő milyenségű a vas. Gondolok itt arra, hogy az állati eredetű termékekből sokkal inkább fel tud szívódni, mint a növényi eredetűekből. De nemcsak a vas milyensége jobb az állati eredetű termékekben, hanem a bennük található állati fehérje is segíti a vas hasznosulást. Talán a legismertebb „segítő” a C-vitamin. Számos, vas pótlására szolgáló készítményben megtalálható. Kifejezetten ajánlom a vadhúsokat, mert sötét színük is elárulja, hogy magas vastartalmúak. Érdemes legalább heti egyszer fogyasztani, ha megtehetjük.
Íme néhány alapanyag, amit próbáljunk minél gyakrabban beiktatni az étkezéseinkbe, hiszen így elkerülhetjük az állandó fáradtságot.
Rukkola
A rukkola rokonai a káposztafélék. Sötétzöld, karéjos leveleit elsősorban saláták kiegészítőjeként használjuk. A Földközi-tenger vidékén és Dél-Európában őshonos. Marokkó partvidékén, Portugáliától Törökországig vadon megterem. A rómaiak magjait olívaolajban áztatták, és vágykeltőként fogyasztották. A rukkolának magas a vitamin- (A, B2, B5, C és K), valamint ásványianyag (kalcium, vas, magnézium, foszfor, kálium, mangán, szilícium) tartalma. Hatására csökken a kiválasztott gyomorsav mennyisége. Egyes kutatók szerint az emésztőrendszer fekélyei ellen is hatékony lehet.
Édes gyökér
Kína egyik legnépszerűbb gyógynövénye. Ott már több mint 5000 éve számon tartják, mint a torokfájás csökkentőjét. A gyökér ötvenszer édesebb, mint a cukor, de azért nem használjuk édesítésre, mert nagyobb mennyiségben károsíthatja a szervezetet, emeli a vérnyomást. Normál mennyiségű édesgyökér használatakor persze ettől nem kell tartanunk. Javítja a májműködést, fertőzésmegelőző, fertőtlenítő hatással is rendelkezik, ráadásul tényleg csökkenti a köhögést.
Retek csíra
Élő táplálék, mely rengeteg vitamint és ásványianyagot tartalmaz, ráadásul mindezt, könnyen emészthető formában. Gazdag aminosavakban, enzimekben és vitaminokban. Otthon is nevelgethetünk csírákat, ami olcsó, ráadásul bármikor rendelkezésünkre áll a saját csíránk. Mindenképpen bio magokat használjunk csíráztatásra! Napi 2-3 evőkanál csíra elegendő, ami jól elrejthető a szendvicsbe, vagy salátába, gyümölcs vagy zöldség mellé szórva!
Barna rizs
Rendkívül magas a rost-, a komplex szénhidrát- és a B-vitamin-tartalma. A hántolatlan rizsszemet nevezik barna rizsnek. A rizs 86-90 százalékban szénhidrátot, 7-9 százalékban fehérjét, a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat – methionint és lizint – tartalmaz. Megelőzi a béltraktus betegségeit. Hosszú távú energiát biztosít.
Szőlő
A szőlő többféle cukrot tartalmaz (dextróz, fruktóz, levulóz, szacharóz). Cukortartalma kb. 20-25%, ami rendkívül magas. Ráadásul glikémiás indexe is nagy, tehát gyorsan megemeli a vércukor szintet, ami hosszú távon nem egészséges, hiszen a vércukorszint ingadozását okozza. Cukorbetegeknek fogyasztása ellenjavallt. Kalóriatartalma a többi gyümölcshöz képest ugyancsak kiemelkedően sok, talán csak a banán vetekszik vele. 100 grammban 80 kalória és 18 gramm szénhidrát található. Fogyókúrázóknak fogyasztása csak kis mennyiségben javasolt. Nagyon jól feldobhatunk vele egy gyümölcssalit, de külön étkezésként, önállóan fogyasztva, nem ajánlom. Gyorsan hasznosuló energiát biztosít, viszont csak rövid ideig.
Kovács Judit
dietetikus