Arroz con pollo (Rizses csirke)
Hozzávalók (4 személyre):
1 darab másfél kilós vágott csirke
3 evőkanál olíva- (vagy növényi) olaj
1 nagy hagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy, édes, piros húsú paprika
1 érett paradicsom
csipetnyi sáfrány
frissen őrölt fekete bors
40 dkg barna rizs
5 dl tyúkleves (1 leveskockából)
12 kimagozott fekete olajbogyó
ízlés szerint esetleg 1 kávéskanál kapribogyó
12 dkg mélyhűtött zöldborsó
Elkészítés:
A csirkét jól megtisztítjuk, nyolc darabra vágjuk, megmossuk, szalvétán megszárítjuk, majd az olajban aranybarnára pirítjuk. Kivesszük az edényből, félretesszük. Beletesszük az edénybe a megtisztított, finomra vágott hagymát, a szétnyomott fokhagymát, a vékony csíkokra vágott paprikát, és lassú tűzön öt-tíz percig pároljuk. Azután a csirkedarabok következnek: sóval, borssal megszórjuk, s az edényt lefedve, lassú tűzön tizenöt percig főzzük. Akkor hozzákeverjük a rizst, hozzáöntünk három deciliter húslevest, majd 30 perc főzés után a maradék húslevest, hozzáadjuk az olajbogyót, esetleg a kapribogyót, s még addig főzzük, amíg a csirke meg nem puhul, és a rizs fel nem szívta a lét. Ha kell, ízesítjük, és forrón tálaljuk.
Agavés kacsasült
Hozzávalók (2 személynek):
15 dkg eper
10 dkg salátakeverék (rukkola, madársaláta, jégsaláta)
2 kacsacomb sütve
5 dkg kéksajt
A körtéhez:
1 db körte
0,3 dl száraz rosé bor
1 dl víz
1 evőkanál agavé szirup
csipet fahéj
Az öntethez:
0,5 dl balzsamecet
2 evőkanál agavé szirup
1 evőkanál olívaolaj
csipet só
Elkészítés:
A párolt körtéhez kettévágjuk és megpucoljuk a körtét, magházát óvatosan kivájjuk. A bort és a vizet felforraljuk, ízesítjük agavé sziruppal, fahéjjal és borssal, majd beletesszük a körtét ,és közepes hőfokon félpuhára főzzük. Az öntethez a balzsamecetet egy kis zárható befőttesüvegbe öntjük, hozzáadjuk az agavé szirupot és a csipet sót. Addig rázzuk, míg feloldódik a szirup, majd hozzáadjuk az olajat, és újból összerázzuk. A salátakeveréket a tányér közepére helyezzük, meglocsoljuk ezzel a balzsamecetes öntettel. A kacsacombról lefejtjük a húst, és a salátára tesszük. A kihűlt körte közepébe kéksajtot morzsolunk, és a hús mellé helyezzük. Az epret felszeleteljük, és a salátára tesszük. Könnyű, finom, egyszerű!
Sertéscomb gyümölcsökkel
A sertéscomb a sertés azon része, amit a fogyókúrázó is nyugodt szívvel fogyaszthat, hiszen alig van zsírtartama, még is ízesebb, mint csirkemell.
Hozzávalók: (3-4 személyre):
500 g sovány sertéscomb
1 evőkanál tökmagolaj
Fél teáskanál szárított oregano
Kevés só, bors
1 szem meghámozott körte
1 szem hámozott őszibarack
2 evőkanál facsart citromlé
3 evőkanál friss mentalevél apróra vágva
1 teáskanál édes chiliszósz
Elkészítés:
A sertéscombot szeleteljük fel, és egy húsverővel verjük ki őket. Fűszerezzük sóval, borssal, oreganoval. A tökmagolajon, teflonserpenyőben süsük a combokat 3 percig. A visszamaradt olajba rakjuk bele a körtét, az őszibarackot, a mentát, a chiliszószt és a citromlevet. Forrósítsuk át a gyümölcsöket.
A gyümölcsöket halmozzuk rá a húsra. Krumplipürével, vagy rizzsel tálaljuk.
Tipp: Körte helyett használhatsz csak őszibarackot.
Őszibarackpép búzakorpával
Hozzávalók:
0,5 kg őszibarack (nagyon érett)
1 citrom
3-4 evőkanál búzakorpa
Elkészítés:
A sárgabarackot hámozzuk meg, majd turmixgépben pürésítsük össze. A pürébe tegyünk pár kanál búzakorpát. Tízóraira, vagy uzsonnára, vagy akár nassolni való helyett kitűnő csemege.
Tipp: Az őszibarack kitűnő orvossága a székrekedésnek, hát még, ha megtűzdeljük egy kevés búzakorpával. A korpa megduzzad víz hatására, és teltségérzetet okoz. Anyagcsere-gyorsító finomság.
Ánizskapros-cukkinis falatok
Hozzávalók 6 főre:
2/3 bögre zabpehelyliszt,
1 tojás,
1 ek. olíva olaj,
75 ml hideg víz,
egy csipet só és fekete bors,
250 g ánizskapor,
250 g cukkini,
1 ek. mentalevél felaprítva,
1-2 ek. olaj a sütéshez,
natúr joghurt+1 gerezd fokhagyma az öntethez
Elkészítés:
A lisztet összekeverjük a tojás sárgájával, az olívaolajjal, és a vízzel. A tésztát sózzuk, borsozzuk, majd 30 percig hűvös helyen pihentetjük. Reszeljük le az ánizskaprot, és a cukkinit. A mentával együtt keverjük hozzá a tésztához. A tojás fehérjéjét verjük habbá, és gyengéden keverjük hozzá a tésztához. A cukkinis tésztát kevés olajjal kikent teflon serpenyőben kisütjük úgy, hogy kanállal lapos korongokat formálunk belőle. Átnyomott fokhagymát keverj össze egy doboz natúr joghurttal és ezt kínáld hozzá. Rendkívül finom, és remek vendégváró falatka, vagy akár köret.
Spenótos rántotta
Hozzávalók (2 főre):
20-30 dkg hagyományos spenótfőzelék,
4 tojás,
20 dkg reszelt sovány sajt,
só, bors,
1 ek. olaj.
Elkészítés:
A felvert, fűszerezett tojásokat olajjal kikent teflonserpenyőbe töltjük. Amikor az egyik fele megsült, rászórjuk a reszelt sajtot. A sajt tetejére halmozzuk a spenótfőzeléket, majd kettéhajtjuk.
Kelbimbós csirkemell
Hozzávalók (4 főre):
30 dkg kelbimbó,
4 csirkemell filé,
3 dl zsírszegény tejszín (10%-os),
2 dl száraz fehérbor,
1 csokor újhagyma,
só, bors, olívaolaj, kakukkfű
Elkészítés:
A hagymákat karikákra vágjuk, és kevés olajon megfonnyasztjuk. A csirkemellet megsózzuk, majd a hagymákra helyezzük. Fűszerezzük be, majd öntsük fel fehérborral és pároljuk fél órát. Adjuk hozzá a megtisztított kelbimbót, majd öntsük rá a tejszínt. Pároljuk teljesen puhára. Egyszerű, és finom!
Brokkolifasírt pirított magvakkal
Hozzávalók / 4 adag:
Brokkolifasírt összeállításához:
1 db friss közepes brokkoli
2 db tojás
4 ek zabpehely
2 ek zabkorpa
1 ek szezámmag
2 ek tökmag
3 ek lenmag
1 csokor petrezselyem
só, fekete bors ízlés szerint
Sütéséhez:
0.5 dl olívaolaj
Elkészítés:
Brokkolifasírt összeállítása:
A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, és sós vízben előfőzzük. Ezután rögtön hideg vízbe tesszük, hogy megállítsuk a főzési folyamatot. A különböző magvakat száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk. A brokkolirózsákat késes robotgépbe helyezzük, és összedaraboljuk. (Én nem szoktam teljesen homogénre darabosítani, szeretem amikor látszódik a szép zöld színe.) Egy tálban összekeverjük a brokkolit, a felaprított petrezselyemzöldet, a tojást, a zabpelyhet és a pirított magvakat, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Annyi zabkorpát adunk hozzá, amivel a kívánt (formázható) állagot el nem érjük.
Sütéséhez:
Kis korongokat formázunk a masszából, és kevés olívaolajon vagy sütőben, mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
Meggyes csirke
Hozzávalók (4 személyre):
4 fél csirkemellfilé
80 dkg cseresznye
2 evőkanál vaj, vagy Rama
1 kis darabka fahéj
3 szem szegfűszeg
Elkészítés:
A csirkemellet megmossuk, konyhai papírtörlővel leszárítjuk, bedörzsöljük sóval, borssal. A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük (gázsütő 2. fokozat). A vajat serpenyőben felforrósítjuk, a csirkemellet minden oldalán szép pirosra sütjük benne. Tűzálló tálba tesszük, köré rakjuk a cseresznyét, mellédobjuk a fahéjat, a szegfűszeget. Sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük. A csirkemellet szeletekre vágjuk, és a vele párolt cseresznyével tálaljuk.
Török lecsó
Hozzávalók (4 főre):
2 ek. olaj
2 fej vöröshagyma szeletelve
1-2 tk. xilit (nyírfacukor) vagy más édesítő
2 gerezd zúzott fokhagyma
6 ek. natúr joghurt
4 tojás
400 g paradicsom darabolva
1-2 chili szeletelve
1 piros színű paprika szeletelve
Kis csokor petrezselyem aprítva
Elkészítés:
Teflon vagy kerámia serpenyőben felforrósítunk 1-2 csepp olajat. Beletesszük a hagymát, a paprikát és a chilit. Addig sütjük míg puhulni nem kezdenek. Hozzáadjuk a paradicsomot és az édesítőt. Addig főzzük, míg besűrűsödik. Ízlés szerint (minél kevesebb) sóval sózzuk. Négy helyen mélyedést készítünk a lecsóba, ahová felütjük a tojásokat. Lefedjük az edényt, amíg megszilárdulnak a tojások. A joghurtot összekeverjük a fokhagymával és kissé megsózzuk. A lecsó tetejét megszórjuk petrezselyemmel és a tetejére pöttyözzük a joghurtot.
Adagonként kb. 200 kcal
Reform rántott hús
Hozzávalók (10 főre):
10 szelet sertéscomb megmosva és kiklopfolva
8 tojás
200 g búzakorpa vagy zabkorpa
200 g zabliszt
olíva olaj
Elkészítés:
A húsokat megszórjuk Vega mix-szel és sóval, majd megforgatjuk zablisztben, tojásban, búzakorpában. Alacsony hőfokon, fedő alatt lassan kisütjük olajjal kikent teflon vagy kerámia serpenyőben.
Nyugat-indiai csirke curry
Hozzávalók (8 főre):
1 nagy vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. curry
1 tk. olaj
1 nagy édesburgonya meghámozva, feldarabolva
4 csirkemellfilé (kb. 800 g)
400 g kókusztej (konzerv)
100 g koktélparadicsom
néhány szál koriander
Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát megpároljuk az olajon kb. 5 perc alatt. Sózzuk, majd hozzákeverjük a curryt. További 1 percig pároljuk, majd beletesszük a csirke és édesburgonya kockákat. Felöntjük kókusztejjel, és kis lángon 10-12 percig főzzük. Hozzáadjuk a félbevágott paradicsomot és még 2 percig főzzük. Korianderrel meghintve tálaljuk. Mi barna rizzsel ettük.
Egy adag kb. 400 kcal-t tartalmaz.
Tepsiben sült tőkehal zöldségekkel és citromos joghurttal
Hozzávalók (4 főre):
4 kisebb burgonya felszeletelve
1 ek. olíva olaj
2 tk. édesköménymag kicsit összetörve
4 cékla meghámozva és cikkekre vágva
4 tőkehalfilé
½ citrom héja
4 ek. natúr joghurt
kis maréknyi bazsalikom
Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt (villany: 200 fok, gáz: 6-os). A burgonyát tegyük egy nagyobb tepsibe, forgassuk össze az olívaolajjal és az édesköménymagokkal. Ízlés szerint sózzuk. A krumplit úgy helyezzük el, hogy 1 rétegben legyen a tepsiben. Süssük 20 percig, amíg nem kezd pirulni. A tepsibe tesszük a céklát, forgassuk össze a krumplival. Süssük még 15 percig. Fektessük a halszeleteket a zöldségekre, hintsük meg sóval, dörzsöljük be a tepsi alján lévé olajjal. Még 10 percig süssük. Keverjük össze a joghurtot a citromhéjjal és borssal. Tálalás előtt szórjunk rá bazsalikomot és csepegtessünk rá citromos joghurtot.
Egy adag kb. 330 kcal-t tartalmaz.
Narancs és zöld citromlében pácolt csirke
Hozzávalók:
1 csirke
1 kanál chili
1 kanál pirospaprika
2 kávéskanál őrölt kömény
1 narancs leve é héja
3 zöld citrom leve
Csipetnyi xilit
8-10 gerezd fokhagyma
1 csokor friss koriander
2-3 kanál olívaolaj
50 ml tequila
Só, bors
Elkészítése:
Megmossuk, megtöröljük a csirkét és feldaraboljuk. Elkészítjük a pácot: összekeverjük a chilit, a pirospaprikát, az őrölt köményt, a narancs kifacsart levét, és a lereszelt héját, a zöld citrom levét, a csipetnyi xilitet, az apróra vágott fokhagymát, és a koriandert, az olajat, és végül a tequilát, a sót, és a borsot.
A pácot ráöntjük a csirkére, és 24 órára hűtőbe tesszük.
Másnap kivesszük a pácból, megtörölgetjük papírszalvétával, és 200 fokon 40 C percig sütjük.
Akkor sült készre a csirke, ha megszúrva a kifolyó szaft átlátszó, és nem véres.
Ha alkoholban pácoljuk, akkor nagyon porhanyós lesz a hús. Én grillezéshez is alkalmazom ezt a trükköt. A kedvencem a barackpálinkával érlelt csirkemell.
Lazac spenóttal
Hozzávalók:
80 dkg lazac
20 dkg spenót
1 dkg tengeri só
100 ml olívaolaj
2 dkg vaj
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
fél citrom
Balzsamecet
Elkészítése:
A spenótot a vajon megfonnyasztjuk a szétzúzott fokhagymával, sóval, és borssal együtt. A halat besózzuk, olajjal és a citrom levével megöntözzük, majd sütőben 70 °C fokon 1 órát sütjük. Tényárra tesszük a spenótot, és ráhelyezzük a halat. Olívaolajjal és balzsamecettel megcsepegtetjük.
Szicíliai brokkoli
Hozzávalók:
2 kis fej brokkoli
1 fej vöröshagyma
1 nagy póréhagyma
2 evőkanál vágott petrezselyem
12 szardella, vagy olajos fűszeres hering
1 pohár száraz fehérbor
1-2 evőkanál olívaolaj
Só, bors
Elkészítése:
Brokkolit rózsáira szedjük. A póréhagymát csíkokra, a vöröshagymát apróra vágjuk.
Jénai tálat kikenünk olajjal, és rátesszük rétegesen (minden réteget megsózva, borsozva): a fele brokkolit, a fele póréhagymát, a vöröshagymának a felét és a fele szardellát.
Megszórjuk petrezselyemmel, és betakarjuk a többi összetevővel rétegezve.
Betakarjuk alufóliával, majdnem készre sütve ráöntjük a fehérbort.
és 180 °C fokon készre sütjük.