Még 1 hónap a strandnyitásig!

Tudom, az időn egyelőre nem érződik, de elvileg 1 hónap múlva már nyitnak a strandok. És miért fontos ez? Mert strandra nem mehetünk télikabátba – ha sokan ezt is szeretnék-, ott meg kell mutatnunk a télen elrejtett bájainkat, legyen az bármilyen.

Aki esetleg nem igazán elégedett az alakjával, még mindig sokat elérhet 1 hónap alatt, ne csüggedjünk. Tessék felkelni a kanapéról, és heti 3-4-szer tornázni Alexandrával, vagy esetleg más mozgást, és egy kicsit odafigyelni az étkezésre!

Ha egy hónap alatt akarunk igazán eredményesek, lenni, akkor felkel készülnünk, hogy nem lesz sétagalopp a dolog. Ami fontos, hogy sose kezdjünk „semmit nem eszek” típusú diétákba, mert amellett, hogy elgyengít, hiányállapotokat okoz, még az anyagcserét is lelassítja, így utána még többet fogok hízni, mint amit esetleg sikerült leadni. A másik dolog, amit szintén messziről kerüljünk, az a gyors fogyást ígérő „csodabogyó”, hiszen sok esetben ellenőrizetlen alapanyagokat tartalmazhatnak, és még a szervezetünkben is kárt okozhatunk. Ha még le is fogyunk valamennyit vele, anélkül, hogy bármi azonosítatlan alapanyag kárt okozna, a hatás sajnos csak addig tart, míg szedjük, utána, ha étrendünkön nem változtatunk, bizony visszajönnek azok a fránya kilók.

Akkor mit tehetünk azon kívül, hogy mozgunk picit a feszes izmokért és a fogyás elősegítéséért? Először is igyunk sok vizet. A kevés folyadékbevitel székrekedéshez vezet, ami pedig a szervezetből nem engedi távozni a számára haszontalan anyagokat. Napi 2-2,5 liter folyadék elengedhetetlen a megfelelő ütemű fogyáshoz. A víz a legjobb folyadék! Ne igyunk mást az elkövetkező 1 hónap során! Legyen legalább napi 3 étkezésünk, így megakadályozhatjuk a felesleges kalóriák bevitelét, amiatt, hogy kiéheztetjük magunkat estére, és mindent megeszünk, amit csak otthon találunk. Együnk sok zöldséget, ami telíti a gyomrunkat, mégis kevés kalóriát juttat a szervezetünkbe. Minden étkezésünkhöz ehetünk korlátlanul zöldséget. Ez segíti a gyors telítettségérzet kialakulását, kevesebbet eszünk a nagyobb energiatartalommal bíró főfogásokból. Hagy hozzak erre egy példát. Eddig ettünk mondjuk 2 kenyeret és 2 dl tejet reggelire. Mostantól együnk 1 szeletet (természetesen rozs vagy teljeskiőrlésű lisztből készületet!), tegyünk rá egy 10 g-nyi sajtot, és együnk hozzá korlátlanul zöldséget. Igyunk hozzá finom zöld teát édesítés nélkül. A telítettségünk nemhogy ugyanannyi lenne, mint az előbbinél, de még nagyobb is, pedig kalóriában kevesebbet ettünk.

Nézzünk egy példanapot:

Reggeli: 1 szelet rozskenyér + 10 g sajt + korlátlan zöldség (paradicsom, paprika, retek, saláta, uborka, hagyma) + zöld tea
Tízórai: 1 alma
Ebéd: tenyérnyi szelet grillezett csirkemell + 2 evőkanál főt barna rizs + 2 karika sült padlizsán vagy cukkini
Uzsonna: 1,5 dl natúr joghurt vagy kefir
Vacsora: 2 dl tejből és 1-1,5 evőkanál zabpehelyből, agavé szirupból főzött zabkása

Ha ezt vagy hasonló étrendet betartjuk az elkövetkező hetekbe, és közben edzünk, alakunk nagy valószínűséggel, rendkívüli módon fog az előnyére változni. 4 hét alatt is jelentőst változást érhetünk el, és ha még tovább folytatjuk, akkor a nyárra igazi változást érhetünk el életünkben. Hosszú távon, egyéni étrend kialakítása kapcsán mindenképpen kérjenek segítséget dietetikustól, hogy megelőzzék a hiányállapotok kialakulását. Betegségek esetében az ajánlás változhat. Ha valakinek bármilyen betegsége van, a diétát mindenképpen beszélje meg kezelőorvosával!

Még nem késő elhatározni magunkat! Kezdj hozzá most!!!

 

Kovács Judit
dietetikus