Sokan kérték, hogy foglalkozzunk még a témával, mert szívesen változtatnának a klasszikus vaj + felvágott összeállításon. Remélem, találnak pár egyszerű, könnyen megvalósítható, szimpatikus ötletet a receptek között!
Magvas kifli rákkal
Hozzávalók 1 főre:
1 db magvas kifli
5 dkg megfőzött rákhús (kb. 5 perc alatt megfőzhető)
1⁄4 paradicsom, vagy 1 koktélparadicsom
1 zöldhagyma
Tehetünk bele pár darab búzacsírát
1 teáskanál majonéz
1-2 csepp citromlé
1 csepp Tabasco-szósz
Só, bors
Elkészítés:
A paradicsomról eltávolítjuk a héját, és apróra feldaraboljuk (válasszunk keményebb paradicsomot). A hagymát felkarikázzuk (a zöldjét is). A majonézt összekeverjük a villával összenyomott rákhússal. Hozzáadjuk a hagymát és a paradicsomot, és beízesítjük egy nagyon pici sóval, borssal, citromlével ás Tabasco-szósszal. Belekenjük a félbevágott kifli belsejébe, majd a tetejére tesszük a csírát (ebből csak 3-4 db-ot).
Tipp:
Elkészíthető mediterrán fűszerezéssel is. A Tabasco helyett használjunk oregánót és bazsalikomot. Ha van otthon, akkor a legjobb, ha a friss bazsalikomleveleket apróra összevágjuk, majd ezzel ízesítjük a krémet. A hagyma kihagyható! (hiszen nem mindenki szeret hagymás lehelettel mászkálni.). Rák helyett használhatunk tonhalat is.
Vitaminszendvics
Hozzávalók 1 főre:
5 dkg krémsajt
Kisebb sárgarépa, reszelve
2-3 retek, reszelve
Só, bors, szerecsendió
1 k. kanál olívaolaj
1 szál újhagyma
Díszítéshez: salátalevél
Elkészítés:
A krémsajtot simára keverjük, majd a felaprított zöldségeket hozzákeverjük. Ízesítjük, hozzáadjuk az olívaolajat. Lehűtjük. Kenyérre kenés után salátalevelet helyezünk a tetejére.
Tipp:
Olívaolaj helyett használható 1 k. kanál natúr joghurt is. A hagyma kihagyható. Helyette kipróbálhatjuk a reszelt almát.
Avokádókrémes korpás kenyér
Hozzávalók 1 főre:
Fél avokádó
Fél citrom
Só, bors
Fél gerezd fokhagyma
Fél pohár natúr joghurt
Elkészítés:
Az avokádót megpucoljuk, eltávolítjuk a magját. Felkockázzuk, hozzáadjuk a joghurtot, beízesítjük, belenyomjuk a fokhagymát. Botmixerrel, vagy turmixgépben összepürésítjük.
Tipp:
Az avokádókrém azért került ebbe a felsorolásba, mert kb. 2 perc elkészíteni, tehát senki nem panaszkodhat, hogy nincs ilyenekre ideje. A felesleget tároljuk hűtőben. Egészséges, ráadásul finom is. Kockázzunk fel hozzá paradicsomot. Remek ízpárosítás.
Szendvicsek mellé, vagy bele, mindig kínáljunk zöldséget, vagy télen csírákat.
Spenótos kenyér
Ezt a finomságot azoknak is ajánlom kipróbálásra, akik a spenótfőzelékért nem igazán rajonganak. Még az is lehet, hogy ilyen formában megbarátkoznak ezzel a zöldséggel.
Hozzávalók 2 főre:
1 ek. olívaolaj
50 dkg megmosott, friss leveles spenót
2 gerezd vékonyan felszeletelt fokhagyma
1 citrom leve
2 ek. fenyőmag
2 szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér
Elkészíthető spenótkrémből is, de sokkal finomabb friss levélből.
Elkészítés:
Teflon serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a fokhagymát, és 5 percig kevergessük. Vigyázzunk, hogy ne piruljon, égjen meg a hagyma! Egy fazékban pároljuk meg a spenótleveleket, hagyjuk picit kihűlni, majd keverjük hozzá a fokhagymát és az olajat is csorgassuk hozzá. A fenyőmagot és a citromnak a levét (ízlés szerinti mennyiségben) is adjuk hozzá. Keverjük össze, és már kenhetjük is a kenyérre.
Lecsókrém
Készítsük el klasszikus módon a lecsót tojás nélkül, majd turmixgépben turmixoljuk össze. Nagyon finom, ráadásul, ha vacsorára lecsót készítettünk, és maradt, akkor ilyen formában fel tudjuk használni a reggelinkhez.
Zabpelyhes pástétom
Hozzávalók 2 főre:
5 dkg zabpehely
10 g sajt
5 g vaj
Fél dl natúr joghurt
Negyed fej vöröshagyma
Mustár
Só
bors
Elkészítés:
A zabpelyhet kissé megpirítjuk egy serpenyőben, vagy sütőben, majd elkeverjük a lereszelt hagymával és a natúr joghurttal. A sajtot összekeverjük a vajjal, majd hozzáadjuk a zabpelyhes keverékhez. Ízlés szerint fűszerezzük. Még pikánsabb lesz, ha füstölt sajtot használunk. Ilyenkor a sót teljesen hagyjuk ki.
Aszalt szilvás májkrém
Ezt elsősorban azoknak javaslom, aki vérszegénységben szenvednek, mert minkét fő alapanyag segít a vérszegénység leküzdésében. Ráadásul az aszalt szilva segíti az emésztést, ezért azoknak nagyon ajánlott, aki hajlamosak a székrekedésre.
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
350 g csirkemáj
1 ek. olíva olaj
100 g aszalt szilva (puha!)
4 ek. száraz fehérbor
Kávéskanálnyi színes bors
150 ml zsírszegény tejszín
Kevés chili ízlés szerint
Provance-i fűszerkeverék
Elkészítés:
Ez a recept talán picit bonyolultabb, mint a többi, de igazán különleges, ezért nem csak saját magunk kényeztetésére javaslom, de akár vendégségbe is elkészíthető kis falatkákra kenve, aszalt szilvával díszítve, rukkolával tálalva. Felaprítjuk a hagymát, majd megdinszteljük az olajon. Rátesszük a megmosott, szívtől elválasztott csirkemájat. Megfűszerezzük, de nem sózzuk. Ha már nem véres, akkor hozzáadjuk a bort, és felforraljuk. Állandó kevergetés mellett hozzáöntjük a tejszínt, majd 1 perc múlva levesszük a tűzhelyről. Pár percig állni hagyjuk, hogy kissé kihűljön, majd turmixgépben krémesre turmixoljuk. Aki szereti a chilit, rakja bele turmixolás előtt, de tálalhatjuk mellé is.
Remélem, ízleni fognak! Érdemes odafigyelni a változatosságra, mert így a diétához is nagyobb kedvünk lesz. Ezek a receptek kalóriaszegények, és egészségesek, úgyhogy az egészséges étrendünkbe tökéletesen beilleszthető.
Uborka és fűszernövény szendvics
Hozzávalók 12 főre:
1 kisebb uborka karikákra vágva
200 g krémsajt
½ csokor menta apróra vágva
kis csokor snidling apróra vágva
Rozskenyér
Elkészítés:
Az uborkakarikákat papírtörlőre fektetjük, hogy leigya a nedvességet. Összedolgozzuk a sajtkrémet és a mentát. Tehetünk bele még borsot vagy színes borsot vagy akár egyéb fűszereket ízlés szerint. Keverjük hozzá a snidlinget. Kenjük meg vele a kenyérszeleteket. Az uborkákat helyezzük a krémre, majd sima kenyérrel borítsuk be a szendvicsünket.
Adagonként kb. 180 kcal.
Kecskesajtkrém snidlinggel
Hozzávalók 6 főre:
150 g lágy kecskesajt
250 g ricotta
Fél csokor metélőhagyma felaprítva
1 ek. agave szirup
Elkészítés:
A kecskesajtot a ricottával összedolgozzuk. A tetejére szórjuk a snidlinget. Az agave sziruppal a sajtkrém tetejét meglocsoljuk tálalás előtt.
(az egész össze is dolgozható, keverhető, csak vendégségben így szebben néz ki.) Rozskenyérrel tálaljuk.
Adagonként kb. 200 kcal.
Tökmagvas túrókrém
Hozzávalók 10 főre:
500 g zsírszegény túró
6 ek. natúr joghurt
2 gerezd zúzott fokhagyma
só, bors (színes borsot használtunk)
50 g pirított tökmag
A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, kenyérre kenjük, a tetejét megszórjuk pirított tökmaggal