A kívülállók talán nem is gondolják, hogy ez a probléma mennyire megkeseríti embertársaik mindennapjait. Tapasztalataim alapján 10 emberből körülbelül 2-3-at érint a krónikus székrekedés problémája. Vajon mi az oka, hogy ilyen sokan szembesülnek ezzel a ma is tabunak számító problémával, és milyen megoldásokkal élhetünk?
Székrekedés akkor áll fenn, ha heti háromszorinál ritkább a székletürítés, vagy az ürített széklet kemény, erőlködéssel jár együtt, vagy nem tud teljesen kiürülni a széklet. Ha valaki székrekedéssel küzd, csak nagyon ritkán fordul szakemberhez, pedig legtöbbször könnyen megoldható életmódbeli hiba az ok. Akinek nem az életmódjával van probléma, akkor általában lelki tényezők állnak a háttérben. Ritka, hogy komoly bélprobléma áll a háttérben. Persze ez is előfordulhat, így nagyon fontos, hogy akinél ez rendszeres fen áll, mindenképpen beszéljen háziorvosával.
Gyermekkor
Számos esetben fordul elő, hogy a pici gyerekek a biliztetés időszakában már székrekedéssel küzdenek. Ez általában a nagyfokú stressz miatt alakul ki, hiszen a gyermektől elvárják, hogy produkáljon valamit, ha már odaültették. Megoldásként érdemes odafigyelni arra, hogy ne vegye körbe az egész család, azt figyelve, hogy sikerrel jár-e, hanem ültessük egy félreeső helyre, ahol nyugodtan végezheti dolgát. Ha sikerrel jár, akkor pedig mindenképpen dicsérjük meg.
Természetesen étrendi változtatásokat is bevezethetünk. Mindenképp figyeljünk arra, hogy gyermekünk sokat igyon. Emellett megkínálhatjuk aszalt szilvával is. Kerüljük a banánt, az étcsokoládét és mindenképpen a kólát is, hiszen ezek a termékek már önmagukban is székrekedést okoznak.
Felnőttek
Felnőttek esetében is megoldást jelenthet, ha megnöveljük a folyadékbevitelt. Naponta másfél-két litert meg kellene hogy igyon mindenki. Ennek az elmulasztása áll legtöbbször a székrekedés hátterében. Az sincs biztonságban, aki egészséges életmódot folytat, hiszen a nagy mennyiségű, vízben nem oldódó rostokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztása is okozhat székrekedést, ha a folyadékfogyasztás nem megfelelő. Aki teljeskiőrlésű lisztből, rozslisztből készült termékeket fogyaszt, netán korpás termékeket is beépít étrendjébe, a zabpehelyről, búzakorpáról,
zabkorpáról már nem is beszélve, mindenképpen ki van téve a székrekedés kialakulásának veszélyének. Ha ezeket a termékeket beépítjük étrendünkbe, számolnunk kell azzal, hogy fokoznunk kell folyadékbevitelünket.
A zöldségek, gyümölcsök fogyasztása sokat segíthet a székrekedés feloldásában. A bennük található rostok segítik a szervezet tisztulását, nem is beszélve a magas víztartalmukról.
Érdekes dolog, hogy sokan azt állítják, csak akkor tudnak elmenni wc-re, ha ezt- és ezt megcsinálták. Megfigyelhető, hogyha bizonyos ételekhez, italokhoz, tettekhez kötjük a toalett meglátogatását, akkor sokkal könnyebben koronázza siker a próbálkozásunkat. Számos embernek ez a kávé. Ugye hallották már azt a mondatot, hogy csak akkor tud elmenni wc-re, ha megitta a kávét, vagy elszívta a cigit. Ezek csak szokások, bármihez köthető a folyamat, bár az is igaz, hogy a dohány és a kávé anyagcsere gyorsító hatóanyagokat tartalmaz. De elérhető ugyanez egy kefirrel, egy zöld teával, egy kis zöldséggel, sporttal, vagy a jól ismert aszalt szilvával.
Sajnos ritkán hallani olyan mondatokat, hogy csak akkor sikerül, ha reggel lefutottam az egy kilométeremet. Pedig ez is működne!
Óvatosan bánjunk a hashajtó szerekkel, mert már egy-két alkalom után is függőséget okozhatnak. Egyszerűen megszokjuk, és már a nélkül nem sikerül. Helyettük inkább igyunk meg egy pohár zöld teát, ízesítés nélkül. Figyeljünk arra, hogy a teákon ne üljön ki a csersav (olajosnak tűnő réteg), mert az is hozzájárulhat a székrekedések kialakulásához.
Ha menni kell, akkor pedig teremtsük meg a lehetőségét, hogy nyugodt körülmények között elvégezhessük a dolgot, hiszen a visszatartott székletből víz szívódik vissza, így egyre keményebb lesz, amit pedig még nehezebb székletürítés követ.
Összefoglalva tehát, nagyon sok megoldás létezik. Csak figyelnünk kell, és élni ezekkel a lehetőségekkel, lehetőleg úgy, hogy közben az egészségünk megőrzésére is odafigyeljünk. Mozogjunk rendszeresen, igyunk zöld teát, vizet nagy mennyiségben, együnk zöldségeket, gyümölcsöket minden nap többször. Ha így sem javul az állapot, akkor mindenképp vizsgáltassuk meg magunkat orvossal és kérjünk időpontot dietetikushoz, hogy személyre szabott étrenddel segítsen megoldani a székrekedés problémáját.
Kovács Judit
dietetikus